2014. június 22., vasárnap

az élet fája


Egyetlen folyamatos szálból készült a teljes kép, a fa motívum és a keret is. Megcsinálhattam volna teljesen zártra, de zavart a zártság ezért a zsinór két végét mégis engedtem hogy túl lógjon a képen.
Ez itt még nem a végleges verzió. Kapott az egész egy fa keretet is. Egy sötétkék gyapjúpulcsi alapra varrtuk fel lelkes anyatársakkal.
Az osztálytanító ajándéka lett év végén. A tábla fölé kerül majd az osztályterembe.
A zsinórt amiből a kép készült a gyerekek sodorták. Nem kis munka volt.


Egy felnőtt fogta az összes zsinórt az udvar egyik felén...


osztálynyi gyerek pedig(ki-ki a maga szálát) sodorta a másik végen.
Minden gyerekhez tartozó szál 4 szálból állt, azt kellett addig tekernie/sodornia amíg rugalmas nem lett illetve azt nem mondtam, hogy jó.
Jó másfélórás móka volt, több szülői segítséggel. Külön nehézség, hogy nem lehet feladni közben, mert akkor kárba vész az addigi munka. Végig kell csinálni, meg kivárni a lemaradókat.
Mikor nagyjából mindenkié elérte a kívánt állapotot, az összefogott vége felől lassan haladva a gyerekek felé, elkezdtük hagyni, hogy a sok sok szál egybesodródjon.
Fantasztikus élmény volt!
Köszi mindenkinek aki részt vett!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails